Üdvözöljük
Modernizációs Programiroda
Phare projekt
HEFOP 1.2 intézkedés
Hírlevél
2008. IV. évf. 1. szám
ÁFSZ-FÓRUMOK
2007. III. évf. 2. szám
2007. III. évf. 1. szám
2006. II. évf. 3. szám
2006. II. évf. 2. szám
2006. II. évf. 1. szám
2005. I. évf. 3. szám
2005. I. évf. 2. szám
2005. I. évf. 1. szám
„Segély helyett munkát!” Záró konferencia Budapesten, 2007. december 3.Nyomtatás

Az FSZH kezdeményezésére az önkormányzati szociális intézmények, a családsegítő központok és a munkaügyi kirendeltségek képviselőivel vizsgálat folyt a két szervezet között lehetséges integrációról. Ennek tapasztalatairól szólt a konferencia. Az érdekeltek közelebbről azt vizsgálták, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők, hogyan tesznek eleget együttműködési kötelezettségüknek, illetve melyek a fontosabb tapasztalatok az ÁFSZ-nél nyilvántartott szociális segélyezettekkel kapcsolatban. A kutatást és elemzést a MAT finanszírozta. A kutatás szervezője és lebonyolítója a Szociális Igazgatási Egyesület Igazgatási Mintahelye. A kutatási feladatok megosztása a következő volt: részt vett benne tizenöt munkaügyi kirendeltség, és hét megyéből a települési önkormányzatok hivatalai, valamint az adott munkaügyi kirendeltség területéhez tartozó családsegítő központok és civil szervezetek.

 

A konferencia munkájában részt vett dr. Forgó Györgyné az SZMM szakállamtitkára és dr. Kakuszi István az FSZH főigazgató-helyettese. 

 

 

Általános tapasztalat, hogy a két szervezet közötti együttműködés nagyon szükséges, de kezdeti stádiumban van. Elhangzott, hogy a rendszeres szociális segélyezettek aránya a kirendeltségeken az álláskeresők kb. egyharmada. A legnagyobb probléma a munkával kapcsolatos pozitív motivációk hiánya, valamint a viszonylag kevés munkahely. A segélyezettek elhelyezése zömmel a közfoglalkoztatás területén lehetséges. Probléma még az alacsony foglalkoztathatóság. A motiváltság hiánya mellett a kudarcokban szerepet játszik az alulképzettség, és hogy a vizsgált körzetekben a segélyezettek legfeljebb 4-5%-a hajlandó valamilyen képzésben részt venni. A munkaügyi szervezet és a vizsgált szociális szervezetek kapcsolata enyhén szólva nagyon változó. A családsegítők egyharmada jónak, másik egyharmada megfelelőnek, a többiek viszont egyáltalán nem tartják megfelelőnek a két szervezet közötti együttműködést. Hiányolják a szakmai megbeszéléseket a szervezetek között, a személyes találkozások ritkák, ilyenkor is a családgondozók keresik fel a munkaügyi szervezetet. A szervezeti együttműködési problémák egyeztetésének nincsen fóruma jelenleg. Általánosan jellemző, hogy gyakran az ügyfelektől szereznek tudomást arról, hogy mit intéztek a munkaügyi kirendeltségen. A partneri viszony helyett a családsegítő szerint érzékelhető egyfajta alá- és fölérendeltség a munkaügyi szervezetek részéről. A családsegítők zöme úgy látja, hogy a munkaügyi szervezetek erre a feladatra még nincsenek felkészülve, és kényszerként élik meg ezt a munkát. A viszonylag szerény eredményekben és a segélyezettek munkába vonásában szerepet játszik a fekete munka jelenléte, az esetleges szenvedélybetegség, a magas életkor és az a tény, hogy a segélyezettek szerint a segély nagyobb biztonságot nyújt, mint a munkaerőpiac.

 

A leírtakból és a konferencián elhangzottakból (ahol sok kérdésre még nem tudtunk megnyugtató választ adni) megállapítható, hogy hasonló megbeszéléssorozat szervezésére van szükség. A komplex rehabilitációs rendszer bevezetésének előkészítése megnyugtatónak látszik, hasonló konkrét lépéseket javasoltak a jövőben, amelynek keretében a rendszeres szociális segélyezettek egy-egy szegmense kerülne a munkaügyi kirendeltségekhez, megkísérelve a munkába helyezésüket.

 

(Tudósítónktól)